MAZSORETTEK ÉS FÚVÓSOK TALÁLKOZÓJA HAJDÚDOROGON

Posted by: | Posted on: június 11, 2024

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának, valamint számos önkéntes segítőnek köszönhetően 2024. május 25-én a Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola sportcsarnoka megnyitotta kapuját a Mutasd meg magad! IX. Hajdúdorogi Országos Mazsorett és Fúvószenei Találkozó rendezvényének.

A Görög Demeter Művelődési Ház és a Hajdúdorogi Mazsorett Együttes, mint a program fő szervezői és házigazdái 10 város 18 csoportját, valamint 3 város fúvószenekarát fogadták a rangos eseményre. A találkozó a csoportok látványos bevonulásával vette kezdetét, melyhez zenét a fúvószenekarok szolgáltattak. Előadásukban elsőként az a közkedvelt dallam csendült fel, amelynek zenei átirata Dohos László nyugalmazott ezredesnek, a Magyar Honvédség korábbi főkarnagyának, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség volt elnökének jóvoltából látott napvilágot. Szakmai körökben a mindenki által nagyra becsült és tisztelt Laci bácsi, sajnos már nem lehet közöttünk, de jelmondata a fülekben cseng: „Mind halálig mazsorett!”. A fesztivál első percei róla és neki szóltak, rá emlékeztünk.

A sportcsarnok a mazsorettek bevonulásával megtelt fénnyel, csillogással és szépséggel. A megjelenteket és a szakmai zsűri tagjait Hajdúdorog város polgármestere, Horváth Zoltán köszöntötte. Az ünnepélyes megnyitót követően a szakmai zsűri előtt a lányok három korcsoportban mutatták be látványos és szemet gyönyörködtető táncukat. A nagyszabású rendezvényt a Demecseri „Citrom Band”, a Tiszavasvári Városi Fúvószenekar és az Újfehértói „Brass Band” játéka tette emlékezetessé, valamint az a 4 mazsorett csoport, akik tapasztalatszerzés céljából érkeztek a hajdúdorogi szakmai programra.

A versenyszámok bemutatója után a zsűri értékelésre vonult vissza, míg a mazsorettek a fúvósokkal együtt a látványos utcai felvonulásra készültek fel, és vonultak át együtt a kijelölt kiindulási pontra. A több mint 300 táncos, a 75 zenész látványos felvonulása Hajdúdorog város főutcáján hatalmas sikert és szűnni nem akaró tapsot eredményezett.

A sportcsarnokba történő visszaérkezést követően, egy rövid pihenő után a csoportok az eredményhirdetéshez ismételten fegyelmezett sorokba álltak fel. A szakmai zsűri értékelése alapján a hajdúdorogi találkozón a résztvevő mazsorett-csoportok 4 bronz-, 5 arany- és 15 kiemelt arany-oklevelet vettek át. A IX. Hajdúdorogi Országos Mazsorett és Fúvószenei Találkozó Simon Istvánné, a művelődési ház igazgatójának zárógondolatával ért véget.

A rendezvény szervezői köszönetüket fejezik ki: a szakmai zsűri tagjainak Dr. Tóthné Rozsályi Judit, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett Nívó-díjas táncpedagógus és Nívó-díjas mazsorett-oktató, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség alelnöke, a mazsorett szekció vezetőjének; Jónásné Bacsó Mónika, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség ügyvezetőségi és elnökségi tagja, a Nívó-díjas Debreceni Mazsorett Együttes Nívó-díjas művészeti vezetőjének és Tőzsér Jánosné, a Nádudvari Mazsorett Együttes művészeti vezetőjének; valamint a zenekarok karnagyainak: Kiss Gyulának, Nagy Dánielnek és Bócz Péternek.

A szülők önzetlen szerepvállalását, a rendezvény sikeres megvalósításához nyújtott segítséget, támogatást ez úton is mindenkinek köszönjük!

A szervezők





Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük