Egyéb kategória
now browsing by category
Húsvét várás a helytörténeti gyűjteményben
2023. április 1-én húsvét váró kreatív délelőttre hívtuk és vártuk a családokat a helytörténeti gyűjtemény épületébe. A bejáratnál a húsvéti szokásokat bemutató kiállítást tekinthettek meg az érkezők. A hozzánk ellátogatók megismerkedhettek a tojásdíszítés különböző technikáival, mint az írókázás, a berzselés és a patchwork. Az aprócska kezek is munkálkodtak, vízfestékkel pingálták, majd csillámmal díszítették
a tojáskukókat. A hímestojásokra került különleges díszítéseket lakkozással rögzítették. Ünnepi lakásdíszek is kikerültek a kreatív alkotó kezek alól. Fűzfavesszőből font koszorúk öltöztek ünnepi virágos díszbe. Papírból készült tojások, nyuszik és tyúkocskák sokasága borította az asztalokat, melyek összeállva, vidám ablakdíszekké alakultak. A délelőtt folyamán Varga Gáborné, Simon Lászlóné és Kovács Istvánné, a Görög Demeter Kertbarát Kör tagjai által készített húsvéti horgolt tojások kerültek a rögtönzött tojásfára, és az általuk készített alkotásokból mini kiállítást tekinthettek meg a látogatók. A gyerekeknek tojáskereséssel kedveskedtünk. A Kovács Istvánné által készített finom pászkát is megkóstolhatták a jelenlévők. Köszönjük szépen Miska Béláné segítségét és a kertbarát kör tagjainak részvételét, felajánlásait. Élményekkel teli tartalmas kreatív délelőttöt tölthettünk együtt.
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!
ÁLLÁSLEHETŐSÉG

Intézményünk álláslehetőséget kínál közművelődési szakember részére.
Részletek az alábbi pályázati kiírásban:
“Szekeres zarándoklatok -…” új állandó kiállítás a helytörténeti gyűjteményben

Október 4-én nyílt meg múzeumi intézményegységünk nagyszabású új tárlata, mely a lőcsös szekeres zarándoklatok történetét dolgozza fel. A 20. század közepének hangulatát idéző kiállítás nem csak a múltról szól: a hajdúdorogiak ma is utazhatnak gumis fogaton a Pócsi Szűzanyához, hála a Hajdúdorogi Lovas Hajdúk Egyesületének, akik újjáélesztették ezt a szép hagyományt. Ekképpen kiállításunk összekapcsolja a múltat a jelennel, bemutatva az elindulástól a hazaérkezésig a zarándokok tárgyait, eszközeit, viseletét és az utazás menetét. A tárlat Buczkó József, Szekérrel a Pócsi Máriához című helytörténeti munkája nyomán született meg, aki a bemutatott szekér és útmenti feszület felújítása mellett a szakmai tanácsadásban is közreműködött a megvalósítás során.
Az ünnepélyes megnyitó a Hajdúdorogi Őszidő Kulturális Egyesület kórusának zarándokénekeivel vette kezdetét, majd ft. Dalanics Zoltán esperes-parókus áldotta meg jelenlévőket és szentelte meg a kiállítást. Horváth Zoltán polgármester és Simon Istvánné igazgató köszöntője után a szakmai bemutatást Buczkó József néprajzkutató, címzetes múzeumigazgatótól és Gulyás Attila muzeológustól, a kiállítás kurátorától hallhatták a jelenlévők. A vendégek megkóstolhatták a hagyományos zarándok kalácsot is, miközben megtekintették a tárlatot. Az eseményt élénk médiaérdeklődés kísérte: az M1 és a Hajdúnánási Televízió is forgatott az új tárlatról.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki értékes családi kincseivel, vagy munkájával hozzájárult a megvalósítás hosszú folyamatához.
Nincs más hátra, mint, hogy mindannyian birtokba vegyük az új kiállítást, ezért bátorítjuk a kedves érdeklődőket, hogy látogassanak el hozzánk.
XVI. Hajdúdorogi Mesefesztivál

A CSODÁK BIRODALMA…
A Népmese Napja alkalmából a Görög Demeter Művelődési Ház tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Hajdúdorogi Mesepályázat~2022” programját. A három kategóriából álló – meseillusztráció, TrendiZöld tárgyalkotó és meseíró – pályázat eredményhirdetésére, a díjak átadására és a pályamunkákból rendezett „Benedek Elek nyomában” nevet viselő kiállítás megnyitójára 2022. szeptember 30-án a közművelődési intézmény kiállítótermében került sor. Ebben az évben a korábbi évekhez hasonlóan Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúdorog települések 8 oktatási-nevelési intézményéből érkeztek a felhívásra pályamunkák. Úgy, mint:
- A Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola és a Hajdúvidi Tagintézménye
- A Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
- A Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola és Óvoda
- A Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- A Hajdúböszörményi Középkerti Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- A Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda
- A Hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola

2022-ben 139 általános iskolás tanuló nyújtott be pályaművet ebből:
90 fő nyújtott be illusztrációt a Róka és a farkas a lakodalomban című népmeséhez, a TrendiZöld kategóriában 35-en készítettek dísz és használati tárgyakat valamint 19 gyerek írta meg meséjét, illetve mesés történetét. Mindösszesen 144 alkotást fogadott be az intézmény.

A díjátadó ünnepségen Simon Istvánné, a művelődési ház igazgatója és Horváth Zoltán Hajdúdorog város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.
A XVI. Hajdúdorogi Mesefesztivál díjazottjainak névsora, akik büszkeséggel töltötték el szívünket és megérdemelten vehették át a művelődési ház által kiadott oklevelet és összeállított ajándékcsomagot:
MESEILLUSZTRÁCIÓ kategóriában
Az elmúlt tanítási évben 1. osztályosok közül:
I. CZIFRA ABIGÉL MAGDOLNA – Móra iskola
II. SZARKA MELISSZA – Móra iskola
III. FREITER EMMA – Bethlen iskola
KD. SZENDREI BOGLÁRKA – Bethlen iskola
KD. PAZONYI ÁRMIN MARTIN – Bethlen iskola
Az elmúlt tanítási évben 2. osztályosok közül:
I. KISS IZABELLA – Móra iskola
II. SZILÁGYI SZOFI – Móra iskola
III. BEKE BOGLÁRKA – Móra iskola
IV. BALOGH ZSOMBOR – Móra iskola
KD. MOLNÁR MIRA – Móra iskola
KD. NAGY ZSÓFIA – Középkerti iskola
KD. IVÁNKA KITTI – Középkerti iskola
Az elmúlt tanítási évben 3. osztályosok közül:
I. MISKA AMINA ÉDUA – Móra iskola
II. OROSZ CSENGE – Móra iskola
III. KONDÁS DÓRA – Móra iskola
IV. SEBESTYÉN SÁRA – Móra iskola
V. MATYI KAMILLA – Eötvös iskola
KD. MÓNUS SZILVIA –Református iskola
KD. SÓVÁRI MAJA BLANKA – Eötvös iskola
KD. PÉTER-SZABÓ ANNA – Móra iskola
KD. CZIFRA RÉKA – Móra iskola
KD. CSÁSZI AISA KATICA – Eötvös iskola
KD. HARANGI DÁVID – Bethlen iskola
Az elmúlt tanítási évben 4. osztályosok közül:
I. OROSZ DÁVID – Móra iskola
II. PÓCSI REBEKA – Bethlen iskola
III. PAPP KRISZTIÁN – Móra iskola
KD. MÓNUS DÓRA – Református iskola
KD. MARGITICS SZILÁRD – Bethlen iskola
Az elmúlt tanítási évben 6. osztályosok közül:
KD. VILMÁNYI ANITA – Bethlen iskola
TRENDI ZÖLD tárgyalkotó kategóriában

Az elmúlt tanítási évben 1. – 2. osztályosok közül:
I. MOLNÁR BELLA és FÖLDI KORNÉL: Golyócsúszda / Bethlen iskola
II. DÓKA RENÁTA és KOVÁCS ROZINA: Vár / Bethlen iskola
III. DRÉN NOÉMI és OLÁH FRUZSINA: Utcarészlet / Bethlen iskola
KD. LAKATOS LILI: Sonic atlétatáska / Bocskai iskola Hb.
KD. ROSTÁS CSABA MILÁN, SŐRÉS BIANKA és VARGA LÁSZLÓ:
Macskacsalád / Bethlen iskola
Az elmúlt tanítási évben 3. – 4. osztályosok közül:
I. OROSZ ZSOLT: Cukorkakészítő robot / Bethlen iskola
II. CELLÁR RÉKA: Ceruzatartó százlábú / Bethlen iskola
III. BÁCSI HANGA: Dalmata bábú / Eötvös iskola
KD. SZABÓ LORETTA: Kosárka alátéttel / Szent Bazil általános iskola
KD. KONDÁS DÓRA és KONDÁS TIBOR (6. o.): Százlábú a Meseerdőben / Móra iskola
MESEÍRÓ kategóriában
Alsó tagozatos tanulók köréből:
I. MÓNUS SZILVIA: A szivárványon túl / Református iskola
II. CSUKA BOGLÁRKA: A vita eredménye / Református iskola
III. KÉKI NIKOLETT: Panna gazdát talál / Református iskola
III. SZABÓ LORETTA: Nyári kaland / Szent Bazil általános iskola
IV. KONDÁS DÓRA: A futóverseny / Móra iskola
KD. NAGY JÁNOS: Csavaros történet / Bethlen iskola
KD. SZABÓ ÁDÁM: Kétbalkezes Jakab / Bethlen iskola
Felső tagozatosok köréből:
I. PÁLÓCZI PANNA: Az elátkozott királylány / Bocskai iskola Hn.
II. RESZEGI LILI: Az elrabolt lány / Bocskai iskola Hn.
III. KISS FLÓRA: Mese a csúf királylányról / Bocskai iskola Hn.
Nem jöhetett volna létre intézményünkben ez a szívet melengető rendezvény és kiállítás, ha nem kapunk segítő támogatást az oktatási-nevelési intézmények vezetőitől és szaktanáraitól. Segítő támogatásukat köszönjük!
Ugyanakkor minden kis alkotónak kívánunk további töretlen alkotókedvet, kitartást, támogató szülői hátteret és olyan lelkes pedagógusokat, akik jelenleg is formálják, csiszolják tehetségüket.
A Görög Demeter Művelődési Ház dolgozói
Energetikai veszélyhelyzet takarékossági intézkedés
